A Globális megállapodás

Egy közösség csak akkor működőképes, ha minden szereplője kész felelősséget vállalni. Ez érvényes az államokra, a vállalatokra, valamint az egyes állampolgárokra is. Az állam szerepe az, hogy nemzetközi megállapodásokat kössön – például a fenntartható fejlődés biztosítását szolgáló globális prioritásokról vagy az emberi jogok védelméről, és át is tudja a gyakorlatba ültetni. A nemzetközi vállalatokat aktív részvételre szólították fel. Befolyási övezetükben felelősséget kell vállalniuk, és világszerte fenntartható megoldásokkal szolgálniuk. A Henkel sok éve teszi is ezt napi gyakorlatában. 2003 júliusában elkötelezettségének látható jeleként a Henkel deklarálta részvételét az Egyesült Nemzetek Szövetségének Globális Megállapodásában.

A Henkel olyan hálózatnak tekinti az ENSZ Globális Megállapodásának szervezetét, ahol a partnerek megoszthatják egymással tapasztalataikat és megvitathatják azokat a módszereket, melyekkel elősegíthetik a a fenntartható gazdálkodást, és tanulhatnak egymástól. A 2003. évi csatlakozás óta a Henkel az éves jelentéseken kívül a Globális Megállapodás Tanulmányi Fórumon is beszámolót tartott. Például egy ppp-projektet (public privat partnership)indított el a Német Műszaki Kooperációért Szövetséggel (GTZ), mellyel a Globális Megállapodás alapelveinek megvalósítását illusztrálta. Országos szinten a vállalat a német Globális Megállapodás szervezetében tevékenykedik. Ennek a hálózatnak a tagjai közös projekteket dolgoznak ki, és elkötelezettek az intenzív párbeszéd iránt.

2008-ban a wuppertal Együttműködési központ a Fenntartható Fogyasztásért és Termelésért (Collaborating Centre on Sustainable Consumption and Production, CSCP) workshopok sorozatát szervezte a Globális egyezmény németországi hálózatának megbízásából. A workshopok témája a fenntartható fogyasztás volt. A Henkel a tanácsadói csoportok egyikének kijelölt tagjaként aktívan támogatta ezeket a rendezvényeket. A workshopok eredményeit egy 2009-ben megjelent kiadvány foglalta össze, amelynek címe: Partnerség a fenntartható fogyasztásért.


A Globális megállapodás alapelvei

A Globális Megállapodás alapelveit a Henkel a Jövőképünk és értékeink vállalati filozófiában rögzítette. Ez úgy hangzik, hogy „A fenntartható gazdálkodás és a társadalmi felelősségvállalás elkötelezettei vagyunk”. Az ezen elkötelezettségből levezetett vállalati etikai szabályokat nemzetközi standardokban és a minden alkalmazottra vonatkozó Etikai kódexben fogalmaztuk meg. A Globális Megállapodáshoz való csatlakozás a Henkel számára további lépés volt a szigorú standardok jelentőségét hangsúlyozó folyamatban, és nemzetközi tevékenységeiben. Ennek részeként a vállalat tájékoztatta munkatársait, üzleti partnereit és a közvéleményt a csatlakozásról.

A Globális megállapodás tíz alapelve

 Azok a vállalatok vagy magánintézmények, amelyek csatlakoznak a Globális Megállapodáshoz, elkötelezik magukat a következő célok és értékek támogatása mellett saját belső politikájukban.

Emberi Jogok
1. A vállalatok támogassák és vegyék figyelembe az emberi jogok nemzetközileg elfogadott védelmét, és
2. biztosítsák, hogy nem lesznek részesei az emberi jogok megsértésének;

Munkaügy
3. A vállalatok tartsák fenn a szervezkedés jogát, és a kollektív alku jogának hatékony elismerését
4. küszöböljék ki a kényszermunka minden formáját
5. hatékonyan szüntessék meg a gyermekmunkát;
6. az alkalmazásban és a foglalkoztatásban küszöböljenek ki minden diszkriminációt.

Környezetvédelem
7. A vállalatok alkalmazzák a környezetvédelmi kihívások esetében a megelőzés elvét;
8. vállaljanak fel olyan kezdeményezéseket, amelyek nagyobb környezetvédelmi felelősségvállalást segítenek elő,
9. ösztönözzék a környezetvédelmi technológiák fejlesztését és terjesztését.

Korrupció ellenesség
10. A vállalatok lépjenek fel a korrupció minden formája ellen, beleértve a zsarolást és a megvesztegetést is.

A Globális Megállapodás alapelvei egyetemleges egyetértésen nyugszanak, amelynek alapja az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) alapvető munkahelyi elvekről és jogokról